Angry birthday to you!

A születésnapi buliknak mindig van valamilyen témája. Vincus idén az angry birds-öt választotta. (Ha nem ismernéd, ez egy számítógépes játék, mindenféle malacokat rejtő építményeket kell lerombolni csúzliból kilőtt, mérges fejű madarakkal. Értelmesen hangzik, mi? De állati jó, abbahagyhatatlan.)

Piros kartonból összehoztam a meghívókat, a torta pedig egy sima téglatest alakú csoki torta volt, színes pillecukor fondanttal bevonva, rajta építmény nápolyiból, csúzli fából, körülötte pedig 17 (az enyémekkel együtt ennyi gyerek szaladgált itt) madár fondantból.

Idén nem kevés fejtörést okozott, hogy mi legyen, mert hát ugye itt egy 6 hetes csöppség, volt olyan variáció, hogy én elmegyek Nellivel anyósomékhoz vagy egy barátnőmhöz a buli idejére, Drágaember meg állja a sarat egyedül, vagy anyósommal, vagy esetleg hív segíteni pár apukát. Végül úgy döntöttünk, hogy itthon maradunk, Nellit már hetek óta puszilgatja két taknyanyálaegyben gyerek, és simizik azzal a kezükkel, amibe előtte köhögtek bele, stramm kis csaj ez, mit neki egy buli…

A szülinapi előkészületeknek terv szerint láttam neki, már csütörtökön megkértem anyósomat, hogy jöjjön át babázni, én meg nekiálltam a takarításnak. Nehezített pálya volt, mert Tominak ovi szünet volt, Vincét meg a köhögése miatt tartottam itthon és kihívtam a doktornőt, nézze meg, nekiálljak-e egyáltalán a tortasütésnek. Azt mondta, semmi komoly, lehet bulizni, hurrá.
Na szóval már csütörtökön kisuvickoltam a konyhát, meg a fürdőszobát. (Szerinted mikor tört el a zuhanycső? Amikor le akartam öblíteni a domestosszal átsúrolt csempét? Akkor.) Aztán megsütöttem a piskótákat a tortához, meg két tepsi linzert. Amikor Nelli éppen hagyta, anyósom is beállt a konyhába, ebédet főzött, krémet készített a mézes krémeshez, aminek (szégyen ide vagy oda) boltban vettem a lapjait.

Mikor mindezzel megvoltunk, előkaptam a szatyorból a két zacskó pillecukrot és akkor döbbentem rá, mit jelent, amit Drágaember mondott a telefonba: “Mucókám, csak két színű van, az nem baj?”. – “Nem baj, majd szétválogatom!”- mondtam én fél kézzel Nellit hintáztatva, a másikkal tejbegrízt kavargatva, és arra gondoltam, hogy van a zacskóban kék cukor meg fehér cukor. Külön. Nem hupikék törpikék, aminek a cipője, gatyája és sapkája fehér. ÁÁÁÁ, nekem kell fehér is!!! (Zöldet még csak csinálok a kékből, de sárgát…?) Na, befogtam anyósomat, hogy vagdossa le egyenként a törpikék sapkáját, Tomi is jött segíteni, meg elpusztítani a “jajjj, anya, ezt elrontottam” darabokat. Egy idő után megfenyegettem, hogy kiadom a munkakönyvét, ha ennyi selejtet termel.
Meggyúrtam a fondantokat (tettem bele margarint is, úgy sokkal jobb lett!), és nekiálltam legyártani 17 db madarat. Állati büszke voltam magamra, mert rájöttem, hogy a tortadíszítő drOetker szívecskéket lehet taréjnak és csőrnek is használni, attól függően, hogy milyen irányban nyomom a madár fejébe. (aztán az interneten láttam, hogy feltaláltam a spanyolviaszt)

Pénteken Drágaember szabadságon volt, mert Vincének délután volt az iskolai farsang. Reggel 6.30-kor már minden pulya ébren volt (bezzeg, ha iskolába kell menni…), Drágaember a bevásárlólista láttán közölte, hogy visítozik a pénztárcája, majd elment anyukájáért meg a boltba. Hazajöttek 10 körül, anyósom kezében egy nagy zacskó zsömlével. Hát ez meg minek? Hát ő úgy megkívánta a vadast (!), ahhoz lesz zsemlegombóc. Mindjárt megy a henteshez is. A fene a gusztusát, hogy pont egy nappal a buli előtt kell vadast főzetni (mi lett a szép hagyománnyal, hogy ilyenkor pizzát rendelünk és megesszük a dobozból?), de sebaj, itt van anyukája, és különben is jól állunk, ha ezt kívánta meg, hát legyen. Hát tudok én nemet mondani…? Nem. Délután 3-ig megfőtt a vadas, megpirult a zsemlekocka, és Tomi is kitalálta, hogy ő is menni akar Vince farsangjára, méghozzá ő is seriff jelmezben. Szerencsére volt itthon annyi pisztoly, meg kendő, meg kalap, hogy összehoztuk, szóval a komplett család elment a farsangra, én meg itthon dajkáltam Nellit, aki a fejébe vette, hogy az ő feneke ugyan hozzá nem ér semmilyen kiságyhoz. Este összehoztuk a krémeket (vaníliásat és csokisat), aztán anyósom hazament. Miután a fiúk lefeküdtek, és Nellit is sikerült elaltatni, este 10-kor nekiálltam összerakni a tortát. Hát egy kicsit csálé lett, egy helyen el is szakadt a fondant (kevés volt, épphogy kijött belőle a bevonat, mert Tomi megette a fele pillecukrot), de a gyerekeknek tetszett másnap.

Másnap 10-re jött anyósom, és sokkot kapott, amikor meglátta a nálunk ilyenkor szokásos csendéletet. A konyha tele a tortakészítés romjaival (éjfélkor én már nem álltam neki pakolni, már csak azért sem, mert Nelli úgy döntött, hogy bojkottálja az alvást), a gyerekszobában és a nappaliban bokáig áll a mindenféle játék, az előszoba csupa latyak, az étkezőben a tegnapi vacsora és az aznapi reggeli maradványai, a gyerekek klónok háborúját játszanak (műanyag lézerkarddal hadonászva rohangálnak körbe-körbe a lakásban), én meg még összebüfizett pizsamában, félkómában szoptatom Nellit, néha kinyitom a szemem és kiabálok, hogy azonnal pakoljátok össze a játékokat, vagy hozok egy zsákot, és minden játékotokat összeszedem bele! Drágaember egy buddha nyugalmával netezget. A fürdőszoba még nyomokban emlékeztet rá, hogy csütörtökön fél délelőtt azt sikáltam. Úgy a felső 1 m-es sáv. Az is csak azért, mert anyósom finom unszolására –már egy szék is volt nála, amire felállhatok 🙂 – ott sem hagytam ki. Sebaj, innen szép nyerni.

Az éjszakai bulizásban kifáradt, tele pocakú Nellit átadom Mamának, kiveszek a fiókból egy jó nagy szemeteszsákot, és harcias tekintettel indulok a gyerekszoba felé. A fiúk szentül megígérik, hogy egy szempillantás alatt összeszednek mindent, csak adjak még egy esélyt, és ezúttal be is tartják. Én mindent bedobálok a mosogatógépbe, és amíg Bözsi mosogat, gyorsan kitakarítok. Ebéddel nem kell foglalkozni, még van vadas tegnapról. Amikor Nelli engedi, anyósom kókuszgolyót gyárt. Drágaember felfújja a lufikat, feldíszítik a lakást. Megy ez nekünk, kérem.
Megjöttek a vendégek, (két barátnőm, meg az egyikük férje eljöttek segíteni), 17 gyerek  rohangált fel-alá, Nelli békésen aludt az égzengésben, anyósom egy óra múlva kért egy aszpirint.
A buli jól sikerült, úgy láttam, mindenki jól érezte magát. A dolog mindig úgy kezdődik, hogy a tizenX gyerek mindegyike magához vesz valami pisztolyt/puskát/kardot (akinek nem jut, az épít magának legóból, vagy kinevezi pisztolynak a barkácskészlet fúrógépét), és egymást kergetve rohangál a lakásban. Eddig a lányok is így tettek, illetve a kisebbek idén  is, viszont ketten már elsős nagylányok lettek, és nem találták a szórakozás netovábbjának, hogy egy fúrógéppel lövöldözve futkározzanak körbe-körbe. Jót mosolyogtam, mert egy ponton egyikük (a nagybetűs szerelem) karon ragadta Vincét, majd “beszédem van veled!” felkiáltással betuszkolta a konyhába, ahol elmagyarázta neki, hogy itt kérem lányok is vannak, őket is tessék szórakoztatni. Drágaember kuncogott a bajsza alatt, hogy hehe, Vincuskám, tanuld csak az életet, de végül szegény kislány kapott leckét a nagybetűs életből, mert az én édes kisfiam udvariasan végighallgatta, hümmögött valami olyasmit, hogy jólvanna, aztán egy perc múlva ugyanúgy folytatta a rohangálást rám bízva a lányok szórakoztatását.

Tomi azóta minden nap megkérdezi, hogy mikor lesz már az ő szülinapja, és hogy az oviba klónos tortát süssek, az itthoni bulijára meg Pampaliniset.