„I am strong, when I am on your shoulders;
You raise me up: To more than I can be.”
Holnapután anyák napja. Tomi azt mondta, én vagyok a legeslegjobb anyuka az egééééész világon. Ilyenkor a meghatottságtól beolvadok az asztal alá, de persze tisztában vagyok vele, hogy éppen azért vagyok a legeslegjobb, mert megengedtem, hogy vacsora után még egy kicsit kimehessen a kertbe a kiskutyához.
Mindazonáltal azt gondolom, hogy ha nem is a legeslegjobb, de tényleg jó vagyok. És ezt Neked köszönhetem. Ha Te nem lennél a legeslegjobb, én sem lehetnék jó. És még sosem köszöntem meg.
Köszönöm.
Köszönöm, hogy –bár a munkád során milliárdokért felelsz- a legfontosabb projekted a közös projektünk: a családunk. És ebben a projektben egyenrangúként kezelsz, és elismersz. És nem a mérnök úr meg az eltartott háziasszony vagyunk, hanem apa és anya egy családban, ahol apa keresi a pénzt és elkergeti a betörőt, anya meg terelgeti a gyerekeket és viszi a… khm… háztartást. (Ne nézz így, reggel elmosogattam!) És a helyén tudom kezelni a helyemet. Érzem, hogy valami fontos és nagyszerű dolgot csinálok, de ez csak azért lehet így, mert Te is így érzed.
És köszönöm, hogy bár először féltél tőle, mindháromszor bejöttél velem a szülőszobára és fogtad a kezem. Nem jöttél ezzel a rossz dumával, hogy jajjjmitfogszottlátni és jajjjjmilyenhatássalkeszazrád, hanem úgy viselkedtél, mint egy felnőtt ember, és nem hagytál magamra egy véres és fájdalmas helyzetben, amikor szükségem volt Rád. És a világ legtermészetesebb dolga, hogy Nelli velem alhat az ágyban, mert az így jó neki is és nekem is, és ebből nincs dráma, mert pontosan tudod, hogy pár hónap múlva simán átszokik a kiságyába. És köszönöm, hogy nem kell versenyeznem huszonéves zsenge hölgyekkel, a feszes melleikkel, a wellness hétvégéken kisimult, gyönyörűen kisminkelt arcukkal, és a selyemharisnyába bújtatott, kidolgozott idomaikkal. Mert bár minden nap smink nélkül, kócosan,földes/lisztes/csokis/kutyaszőrös farmerban, összebüfizett pólóban (aminek a mérete 3 számmal nagyobb, mint amikor elvettél), minimum egy gyerekkel a hónom alatt nyitok Neked ajtót a tökéletes káoszra… Te mindig úgy nézel rám, mintha én lennék a legszebb a világon, megölelsz, és megkérdezed, hogy bírom-e még, és bíztatsz, hogy tartsak ki szombatig. És megkérdezed, hogy milyen napom volt, és látszik rajtad, hogy érdekel is, hogy Vince milyen szépen tud már k betűt írni, hogy Tomi hazafelé páros lábbal beleugrott az összes pocsolyába, hogy Nelli már majdnem hasra tud fordulni , hogy hová ültettem a kardvirág hagymákat, hogy milyen tortát tervezek a szülinapi bulira és hogy a kutya megzabálta az árvácskáimat.
És köszönöm, hogy imádod az ördögfiókáinkat, meg a kislányunkat, hogy amikor hazajössz, focizol velük, és köszönöm, hogy olyan lelkesen játszod velük azokat a hülye játékokat, amitől amúgy a hajam égnek áll, és köszönöm, hogy mióta képesek egy csavart megtartani a kezükben, azóta mindent együtt barkácsoltok, és köszönöm, hogy majd’ megveszel érte, hogy az a kis büdös banya rád mosolyogjon.
És köszönök még sok minden mást is, amiről megbeszéltük, hogy itt a blogon tabu:-)
Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.
:-*
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: