Nelli belázasodott. Nem köhögött, nem volt taknyos, nem ment a hasa, csak belázasodott. Szerencsére gond nélkül benyeli a lázcsillapító szirupot, az levitte neki reggelig. Hogy miért nem kúpot adok neki? Nos, megpróbáltam. Azt is mosolyogva tűrte, de a következő pillanatban – ő már a harmadik gyerekem, de ilyet még nem láttam- úgy lőtte ki, hogy csak úgy repült. A meglepetéstől persze jó pedagógiai érzékkel elröhögtem magam, és újra próbálkoztam egy másikkal. Szerintem azt hitte, ez valami új játék, és ezúttal vigyorogva célzott és lőtt. Na ez így nem lesz jó, az arca fölé hajoltam, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak: Jujjjj, nem szabad! – mire elkapta a hajamat meg a fülemet (így tudatosítva bennem, hogy le kell vágnom a körmeit), majd a kis térdeit hirtelen kiegyenesítve úgy gigán rúgott, hogy csak nyekkentem. Majd gurgulázva közölte még velem, hogy gúúúú. Szóval éljen a szirup.
Másnap a doktornő sem talált rajta semmit, mondta, hogy bekaphatott valami vírust, de azért csináljunk egy vizeletvizsgálatot, biztos ami tuti. Őszintén szólva, a randalírozó fiaim elterelték a figyelmemet, szóval átvettem a beutalót, elhagytuk a rendelőt, szigorúanya fejjel , oktávot ugró hangon egy napi fagyimegvonásra ítéltem a büdös kölköket. Miután levegőhöz jutott az agyam gyerekek miatti feszkóra szakosodott része, tudatosult benne, hogy ok, vizeletminta, de ő itt egy LÁNY! Majd eszembe jutott még az az elegáns ív is, ami mentén a fiúk régi bilije a legutóbbi lomtalanításkor a konténerbe repült. (Jól van na, le volt már strapálva, és kék is volt, meg kisautós, és hát ő itt egy LÁNY!:-)) A legközelebbi bili beszerzőhelyig meg nem voltam hajlandó gatyarohasztó melegben 3 gyerekkel elzarándokolni, van otthon pár méretes fagyisdoboz, jó lesz az is.
A legnagyobbat akkurátusan kitisztítottam és az éjjeli szekrényre készítettem. Másnap hajnalban Nelli nyüszögve ébredezett, gyorsan levettem róla a pelenkát és ráültettem. Szegény először csak pislogott, és látszott rajta, hogy nem érti, hogy a szokásos lustán összebújós tejecskézés helyett hogy került ő most pucér fenékkel egy fagyisdobozra, és elég hangosan jelezte, hogy nem tetszik neki ez az új szokás. Én meg mindenféle pózt próbáltam felvenni vele, hogy neki is (valamennyire legalább)kényelmes legyen, meg a pisi is a dobozba kerüljön, és monoton suttogtam a fülébe, hogy pssss-pssss.
Mire ő mérgesen nyögött egyet, és telekakálta a rögtönzött toalettet.
ÓÓÓÓ, Nellikém, nem eee-eeeeee, hanem psssss-pssssssssss! Bakker, melyik részét nem értetted?!?!
Gyorsan kitöröltem a fenekét, konstatáltam, hogy pisi az egy csepp se jött, hurrá, de most honnan szedjek egy másik tiszta dobozt reggeli első pisihez? Na, egy műanyag salátástállal kevesebb. Szerencsére csurgatott bele valamit, áttöltöttem egy bébiételes üvegbe, és leadásig úgy őriztem, mint valami koronaékszert. Ami nem volt egyszerű, mert biciklivel vittem át a város másik felébe.
Sajnos találtak benne gennyet, antibiotikumot kellett szedjen. Ki voltam akadva, de a doktornő meg a védőnő is nyugtatgatott, hogy nem az én hibám, pelenkás lányoknál ez előfordul. Király. 2 napra rá meg olyan pöttyös lett, mint egy pulykatojás, szóval valószínűleg bekapott valami vírust + húgyúti fertőzés… szegénykém…
Tegnap újra pisiltünk reggel (rutinosanyu most 3 dobozzal készült), meg is van az eredmény, szerencsére tök negatív. Örülni persze nem maradt sok időm, mert most meg a két kisfiam torka gyulladt be.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: