Harcosok éjszakája

Hetek óta kint van a plakát a városban: Vincusék iskolájában, Harcosok éjszakája, szombaton, 17.30-kor. Vince nagyon nyúzott érte, hogy nézzük meg, hát gondoltam én, hogy valami küzdősport bemutató, iskolában, délután, miért is ne. Szombat, Drágaember is ráér, majd elviszi a fiúkat. Csak aztán úgy alakult az élet, hogy Drágaember egész délelőtt betonozott, azt mondta, hulla fáradt ő ehhez, hagyjuk most ki. Én meg, hogy ne már, Vince egész héten ezzel nyúzott, és lehet, hogy most nincs eszében, de a plakátok még hétfőn is kint lesznek, ott fog szomorkodni, mióta jiu jitsura jár, azóta teljesen odavan az ilyesmiért. Ha gondolja, majd elviszem én őket. – ami igaziból csak blöff volt, de piszkosul nem jött be, mert Drágaember azt mondta, hogy jó.

Felöltöztettem a fiúkat, én is felkaptam azt a farmeremet, amire Nelli aznap a legkevesebbet böfögött, – hova megyünk anya? – én csak mosolyogtam, hogy meglepi!, de aztán csak kiszedték belőlem, hogy harcosokat nézni, volt nagy boldogság, hívtunk egy taxit, mert már nem volt idő gyalog odaérni.

Kérdi a taxis, hogy hová, mondom az iskolához, mire ő, hogy csak nem a thai box-ra megyünk?- (Thai box? Azmiaz? Hát biztos valami küzdősport.) Fapofával közlöm, hogy de, meg hogy hát ilyen a fiús anyák élete, hehe… Amikor kiszálltunk a kocsiból, csak pislogtam. Én arra számítottam, hogy pár lelkes szülő elhoz pár lelkes gyereket, akiknek majd népszerűsítik a sportágat. Nos, ehhez képest a bejáratnál kígyózó sorban láttam rengeteg bikanyakú, kigyúrt, fülig tetovált keménylegényt, tűsarkakon tipegő cicamicát, rengeteg fiatal srácot, pár fiatal lányt, valamennyi kiöltözött középkorút, – két kisgyereket terelgető farmeres anyukát: egyet sem. Akkor már kezdtem szidni magam, hogy óóótenagyonhülye, mond az neked valamit, hogy harcosok _éjszakája_ ?! A pénztárnál kínomban poénkodtam, hogy gyerekjegy nincs, ugye? Mire ők, hogy dehogynincs – mint kiderült, úgy értették, hogy gyerek is bemehet, miért ne mehetne: felnőtt áron.

Bent már láttam elszórtan pár gyereket, a tornaterem közepén állt a küzdőtér, mint a boksz meccseken, én ilyet eddig még csak TV-ben láttam. Körülötte kisebb épített lelátókon rengeteg ember, nagy nehezen találtunk egy olyan helyet, ahonnan a fiúk is láttak, nem ültek előttünk hústornyok. Én meg csak ámultam, mint Alice Csodaországban, én már rengetegszer jártam ebben a tornateremben, ide hordtam őket focizni, de még sosem láttam ezt a termet ilyen hatalmasnak. A fiúk nagyon lelkesek voltak, pláne, miután kaptak pattogatott kukoricát, és egyre türelmetlenebbül kérdezgették, hogy mikor jönnek már a harcosok, aztán egy idő után Tomi elunta a várakozást, jött az éhes vagyok- szomjas vagyok –fáradt vagyok. Amikor már egy órát késett a kezdés, én már nagyon dühös voltam magamra: mégis mi a francot keresek én egy soha el nem kezdődő thai boksz meccsen este fél 7-kor 2 kicsi gyerekkel, mikor nekem igazából tortát kellene gyártanom a lányunk holnapi keresztelőjére?!

Na, nagy nehezen elkezdődött, hangos zene és csinos lányok kíséretében jöttek a harcosok, jé, az egyiket ismerjük is! Tűzijáték is van, nagyon vagány. (a szemem sarkából gyorsan felmértem, hol a legközelebbi vészkijárat. Hát jó messze. De semmi pánik, a bordásfal tetejénél vannak ablakok, ha tűz van, majd azt kirúgjuk és kimászunk.) Tomi érdeklődik, hogy azok a nőcik (sic!) is fognak-e harcolni.

Végre valahára elkezdődik, két fiatal kölyök kezd, 2×2 perc az egész, ó, kérem, ha ez így halad, azért látunk még egy csomó meccset 8-ig. Vince csillogó szemekkel közli, hogy ezt a thai box-ot ő is ki akarja próbálni. A következők viszont már felnőttek voltak, na, itt jött a csinos lány a 3-as számmal is, érdeklődtem a mellettem ülőtől, hogy hány kört küzdenek, de azt mondta, hogy az attól függ, és hogy hosszú. Köszi. Na, történt valami, és nyertest hirdettek. A mi városunk fia nyert! Éljen!

Vince lelkesen szurkolt, Tomi végképp elunta a banánt, az ölemben nyűglődött, az előtte lévő padot rugdosta, dobálta a kukoricáját, kifejtette mit gondol azokról az anyákról, akik nem vesznek a kisfiuknak kólát (amúgy vettem volna én, de a büfé a terem másik felén volt), majd kijátszotta az ászt: pisilnie kell.

A WC is a terem másik felén volt, ekkora tömegben nem akartam Vincét egyedül hagyni, úgyhogy mentünk mind. Aztán még egy meccset megnéztünk abból a sarokból, és jöttünk haza. Rám még várt egy halom vasalni való, meg a másnapi menü elkészítése 12 főre, tortástól.

Tanulság:

Nem blöffölünk.

Figyelmesen elolvassuk a plakátokat.

Legközelebb Drágaember megy Vincével. (Bár még az is lehet, hogy velük megyek. Van egy hangulata az egésznek…)