Nem vagyok egy szuperanya. Rendre nem sikerült őket megtanítani, mert nálam a takarítás után szokott úgy kinézni a lakás, mint másnál takarítás előtt. Ehetnek csokit, gumicukrot, nézhetnek tévét, miközben a kanapén dobozból pizzát esznek és kólát isznak hozzá, és netezhetnek is. Ha meleg van, beleléphetnek a pocsolyába, sarazhatnak a homokozóban, és tőlem magukat is összesarazhatják, ha vállalják, hogy a kerti slaggal locsolom le róluk. (Persze szentül meg kellett ígérjék, hogy a kutyát többet nem kenik össze és csalják be a nappaliba, hogy a TV előtt rázza meg magát) Ha nem koszosak a fülük tövéig (ez meglehetősen ritkán fordul elő), akkor a fürdést is megúszhatják, ha reggel elalszunk, akkor a fogmosást is. Ölelgethetik a kutyát és ehetnek mosatlan gyümölcsöt. Ha rosszak, úgy kiabálok, hogy még az egerek is vigyázzba állnak a padláson. És bár nagyon igyekszem, hogy előttük ne beszéljek csúnyán, és ez 95%-ban sikerül is, az a 7 év építőipar felettem sem múlt el nyomtalanul. (Mielőtt elengedem őket valahova, mindig a lelkükre kötöm, hogy szót fogadsz, nem verekszel, nem feleselsz, és nem beszélsz csúnyán, különösen azt nem mondod, hogy szenya és hogy segg. – ezt külön ki kell hangsúlyozni, mert ha rászólnak, a büdös kölök nem átall azzal védekezni, hogy tőlem hallotta.) Bevihetik a kádba a legot, ha valami vízi járművet alkottak, rajzolhatnak filccel a szőnyegen hasalva, és harcolhatnak kedvükre játékpisztollyal, műanyag karddal, bodzaággal (a léptékvonalzómmal nem, mert az éles, és különben se csorbítsák ki nekem).
Viszont egyvalamit talán úgy csináltam eddig, hogy nincs az a haladó gondolkodású magazin hogyneveljükagyereket rovata, ami meg ne dicsért volna érte. Az volt a szabály, hogy ha valami rosszaságot művelnek, de elmondják nekem őszintén, akkor legyen bármekkora a baj, nincs büntetés. Gondoltam, már most beléjük plántálom, hogy a szülőknek mindig mindent el lehet mondani, mert az egyik legnagyobb félelmem az, hogy egyszer majd csinálnak valami nagy hülyeséget, és mi későn tudjuk meg és már nem tudunk segíteni. Inkább most veszek egy nagy levegőt, és egy hegyi beszéddel megússzák, hogy összefirkálták a falat, lelökték egymást a hintáról, beleesett a WC-be a bakugán golyójuk, megfogdostak egy döglött vakondot,vagy hogy elcsórtak egy zacskó százas szöget, és leverték a földbe a kertben, random módon szanaszét. És ez tök jól működött. Mindig jöttek bűnbánó fejjel, hogy anya, hát ennek nem fogsz örülni, de… – én meg nem győztem vállon veregetni magam, hogy milyen király vagyok.
Én különben a barátoknak és ismerősöknek is mindig elmondom, hogy szóljanak, ha a gyerekeimet gengszterkedni látják, nem veszem árulkodásnak, kotnyeleskedésnek, kritikának vagy beleszólásnak, nem idegesít, hanem megköszönöm. Drágaembert idegesíti, de mindig győzködöm, hogy higgye el, hogy ez jó dolog, addig örüljünk, míg rajtunk kívül más is figyel a gyerekeinkre, és ha most leszoktatjuk őket erről, akkor azt a védőhálót szaggatjuk darabokra, ami kamaszkorukban esetleg egy nagyobb bajtól is megmentheti őket.
Most ennek köszönhetően tudtam meg, hogy a híres módszerem csődöt mondott. Történt, hogy nem én mentem a gyerekért, hanem egy ismerős anyuka, aki a saját fiával együtt elvitte az enyémet is edzésre. Indulás előtt a tanító néni Vince kezébe adott egy papírrepülőt, amit az én lelkem magzatom készített és többek között a „ hüje” hűdevicces felirattal díszített, hogy adja oda nekem. Vince engedelmesen el is tette, majd amint kilépett a kapun, az első dolga volt beledobni egy pocsolyába. Majd amikor mondták neki, hogy de nem erről volt szó, akkor azt bírta válaszolni, hogy te nem ismered anyát, egész estig ezt fogom hallgatni!…
… szóval át kell gondolnom a stratégiát. OK, jogos, be nem áll a szám, de nem bírom abbahagyni, míg valami jelét nem látom annak, hogy el is jut az agyáig, amit papolok, és a „Jó, anya. Kimehetek gördeszkázni?” nem feltétlenül arra utal, hogy szemem fénye az épp bölcs útmutatásomon elmélkedik. (Drágaember néha rám is szól, hogy túlbeszélek mindent, de olyankor az csak olaj a tűzre, max annyit ér el, hogy onnantól vele perelek, háromszoros hangerővel és szó/perc sebességgel.)
A baráti ráhatás után persze kézbesítette nekem a remekművet, és bakker, láttam a szemén, hogy sorsába beletörődve várja a prédikációt. Én meg azon gondolkoztam, hogy mégis mi a fenét csináljak most. Végül egy büdös szót sem szóltam az egészről, csak megkérdeztem, hogy szerinte hogy írják azt, hogy hülye, majd elővettem a gyakorló füzetét és írattam vele ebből a szóból egy egész oldalnyit. Ha már ilyeneket firkálsz édes gyerekem, legalább tanuld meg, hogy írják helyesen.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: