Dinó tojás

Őszi szünet van. Eddig húztam, de csak nem úsztam meg, hogy 3 gyerekkel elmenjek bevásárolni. Alig mentünk pár métert a szupermarketben, amikor a fiúk kiszúrták a szemmagasságukban elhelyezett, pedáns sorba rendezett dinó tojásokat. – anyúúúúú, anyuci, kérlek-kérlek-kérlek-kérleeeeeeek! – már a nyelvemen volt, hogy még mit nem, de aztán gyorsan végigpörgött az agyamon, hogy végül is olyan rég vesztegettem már meg őket, és mikor, ha nem ma, amikor épp széthasadni készül a fejem, és görcsöl a hasam, egyebekről nem is beszélve, és annyi dolgom lenne, hogy azt se tudom, mihez kapjak, és a szobájukban is kupi van…

… – Hm. Na jó, megveszem… cssssss! Még ne örüljetek, nem mondtam végig! Szóval. Megveszem, de csak este kapjátok meg, és csak akkor, ha addig nagyon-nagyon-nagyon jól viselkedtek. És a jó alatt most tényleg jót értek. Csöndben lesztek, amikor Nellit altatom, lábujjhegyen jártok, amíg alszik, kész lesz a nyelvtan házi és rendet raktok a szobátokban. A polcokon is! Megegyeztünk? Akkor lehet örülni. (Megér mindez ma nekem 2×600 Ft-ot? Miazhogy.)

A biznisz egész jól bejött, bár Nelli így sem aludt semmit, mert amint először elszenderült, csöngetett a vízórás, másodszor anyósomék, és a rendrakásba is be kellett segítsek, de úgy döntöttem, jár a dinó tojás, volt nagy öröm.

Hogy mi ez a dinó tojás? Kérlek szépen, ez egy műanyag tojás, gondolná az ember, hogy majd kikel belőle egy kis dinó. De nem. Ez az ásatásos fajta, amikor egy dinó csontvázat rejt valami gipsz szerű kéreg, amit le kell róla kis vésővel, kalapáccsal meg is ecsettel kaparászni. Kicsit képzavaros a tojással, de sose azt nézd. Őszintén szólva ez a kedvencem, mert van a rakd bele vízbe és megnő típus, amikor addig kell kerülgetnem befőttes üvegekben úszkáló gumi dinókat, és figyelni, hogy nézd anya, ugye megint nőtt egy kicsit, míg valamelyik magára nem borítja az üveget. Ennek van egy altípusa is, amit ilyen gusztustalan takonyszerű színes trutyiból kell kipiszkálni, és a gusztustalan takonyszerű trutyiból tuti, hogy jut a szőnyeg közepére is. Szóval éljen az ásatás!

Legalábbis eddig így voltam vele, de attól tartok, át kell gondolnom a preferenciáimat. Őszintén szólva eddig csak a méregdrága változathoz volt szerencsénk, amit valamelyikük a szülinapjára kapott egy barátjától. Ott kérlek kiterítettem egy újságpapírt az asztalra, ennyi védelem bőven elég is volt, és az egész ásatás nem tartott tovább 5 percnél, a gyermek kezet mosott, és már vihette is büszkén megmutatni az apjának a csontvázat. Most is hoztam az újságpapírt, kibontottam a tojásokat, benne egy tök kemény szürke öntvény, egy kis műanyag véső, meg egy mini ecset. Kalapács nincs, még jó, hogy most csináltak rendet, egyből volt mindenkinek kis kalapács. Gondoltam, van nyugodt 5 percem, iszom egy kávét, és hallgatok egy kis zenét a youtubeon. A kávémat rég megittam, már a tizedik számot hallgattam, amikor kezdett leesni, hogy de jó nekem… mit csinálnak ezek ennyi ideig? Vince már majdnem a célnál volt, de Tomi dinójának még csak a feje látszott. Elmélyülten véstek, és söprögettek a kis ecsetükkel. – Wow! Holnap megveszem a többit is!- legalábbis ez volt az első gondolatom, de aztán szétnéztem, és megláttam, hogy néz ki az étkező, és hogy néz ki a ruhájuk… és úgy döntöttem, csúnya dolog lenne másokat megfosztani ettől az élménytől.

Ekkor jött haza Drágaember, akinek letörölgettem egy kis részt az asztalon, hogy tudjon vacsorázni a véső, kalapáló, poros kezét a szemébe törlő Tomi mellett. Nagyon megcsodáltuk, amikor végre meglett a lelet, majd amikor a gazdája büszkén bespurizott vele (meg a ruháján lévő összes porral) a szobába, akkor Drágaember megkérdezte, hogy most tényleg kifizettem 600 pénz egy ilyen kis mütyűr (a jelzőket nem pontosan idézem) műanyagért, csak mert öntöttek rá egy kis cementet és belerakták egy húsvétról kimaradt műanyag tojásba?