130 süni

Nagyon szeretem a süniket, tök cukik. És alig vártam, hogy végre az én öko-bio szupervegyszermentes kertembe is befészkelje magát pár süni, a gyerekek is hogy örülnének, meg minden. Évek teltek el, mikor egy este lépcsőn üldögélős teázgatás közben végre felfedeztünk egy sünit, hát majdnem felébresztettem a gyerekeket, hogy nézzétek! Süni! A mi kertünkben! – de Drágaember nem hagyta, itt lesz ez a süni holnap is.  Ez egybeesett azzal az időszakkal, amikor minden reggelre valami állat összepiszkította a járdát, és bár a szomszéd Misi bácsi, Isten nyugosztalja, csak csóválta a fejét, hogy ő azt nem hiszi, a patkány az ilyen forgalmas helyeket nem szereti, az egész család bizonygatta, hogy márpedig patkány van a portán, az ott bizony patkányürülék. Mivel én az egértől nagyobb harapós állatoktól sikítófrászt kapok (lehet, hogy a süni is harapós, de neki elnézem), és sikítoztam is Drágaembernek, hogy csináljon már valamit. Mire ő hozott egy patkányfogót a boltból. Akkor meg azért kezdtem sikítozni, hogy ne merészelje ezt a kertben felállítani, mi van, ha megfogja a süninket? Drágaember szerintem az ilyen pillanatokban bánja meg, hogy nem egy jóravaló falusi menyecskét választott asszonyául, de végtelen türelemmel kérdezte, hogy mégis hogy fogja akkor meg azt a patkányt. Mire én javasoltam, hogy hát küzdjön meg vele, de csak mélyen a szemembe nézős nagy sóhaj volt a válasz. Aztán kitaláltam, hogy tegyük bele a patkányfogót egy dobozba, és csak egy akkora lyukat vágjunk rá, amekkorán egy patkány befér, de egy süni nem. Marha büszke voltam magamra, Drágaember meg rám hagyta.  Másnap szörnyű látványra ébredtünk, nem részletezem, a lényeg, hogy a doboz darabokban, a patkányfogó sehol, és egyértelműen látszott, hogy bizony egy sünire csapódott rá. Teljesen kiakadtam, hogy bakker, szegény süni, most ott haldoklik valahol, és végre volt sünim, és sikerült agyonütni egy patkányfogóval. (Igen, tudom én, de hagyjuk a moralizálást, én egy ilyen eccerű lélek vagyok. A sünit sajnálom, mert az tök cuki.) Panaszkodtam a barátnőmnek, hogy mi nem történt, és hogy sünigyilkos vagyok, meg minden, és akkor ő azt mondta, hogy honnan tudom, hogy kimúlt szegény, hát lehet, hogy csak a tüskéire csattant a szerkezet, és ott mászkál valahol az illatos virágágyásokban és cipeli a hátán a patkányfogót. Én meg mondtam neki, hogy értékelem, hogy felvázolta ezt a lehetőséget, a gyerekeknek én is ezt mondanám, de én elmúltam már 10 éves… és tudod mi történt? Este megint ülünk a lépcsőn, málnaszörpbe fojtom bánatom, és perelek a férjemmel, hogy még egy sünikakát sem képes felismerni, mikor is halljuk, hogy valami krepeg a fal mellett. Hát a süni volt, rajta a patkányfogó. Drágaember levette róla, ő meg békésen elsétált a bodzásba, még csak nem is sántított. (nem tudom, említettem-e már, hogy az én barátnőm, az egy ilyen látó boszorkány) Sajnos a sünit azóta sem láttam, csak onnan tudom, hogy itt élnek a kertben, hogy Kodi néha veszettül ugat éjszaka (nem tudja megfogni, mert jól összeszurkálja az orrát), és akkor Drágaember kimegy elemlámpával, és megállapítja, hogy már megint egy süni, és átteszi a gyümölcsösbe.

130-an azért még nincsenek. 130 sünit mézeskalácsból csináltam egy iskolai rendezvényre. Illetve először csak 20-at, a karácsonyi vásárra, de aztán az egyik tanító néninek megtetszettek, és megkért, hogy amikor az ovisok jönnek iskolát látogatni, csinálnék-e ilyet, hát úgy kb. 130-at. Én meg annyira büszke voltam rá, hogy lám, mennyire tetszenek neki a sünikéim, hogy mondtam, hogy örömmel. Drágaember meg örült, hogy örülök, egészen addig, míg le nem esett neki, hogy a pulyákra addig neki kellene vigyázni, a fiúk is lázadtak, hogy Nellitől nem tudnak apával játszani, teljes káosz volt, a vége az lett, hogy 2 éjszaka  és egy fél délután (akkor sikerült mind a hármat Drágaemberre sózni) gyártottam le a süniket.  Amikor a 4. adag tésztát gyúrtam össze, elhatároztam, hogy a következő vásárra ritka ronda portékát készítek. Vagy lepasszolom az egész pereputtyot anyósomhoz. Végül készen lettek, összesen 141 sünike, még Drágaember is segített felragasztani az orrukat.

Tomikám is az iskolalátogató ovisok között volt, és otthon mesélte nekem, hogy képzeljem, az iskolában pont olyan süniket kaptak, mint amilyet én szoktam csinálni!- és mivel épp pipa volt rám, mert nem kapott csokit, hozzátette, hogy csak sokkal finomabbat!