Sokszor hallom, hogy csak addig adnak magukra a nők, míg el nem veszik őket. Addig edzenek keményen, egészséges kajákat esznek, aztán ha megfogták szerencsétlen áldozatot, akkor a cél elérve, hátradőlnek, és méretes hátsót növesztenek.
Hát kérem szépen, részletes önvizsgálatot tartottam, elvégre 10 éve még csak 55 kg voltam a 172 cm-hez, most meg 73. Hm. Megállapítottam, hogy a fent leírtak rám nem vonatkoznak, mert sem az étkezési, sem a mozgási szokásaimon nem változtattam. 10 éve 4 cukorral ittam a kávét (napjában 5-öt), simán bevágtam este 8-or egy komplett erdélyi fatányérost, desszertnek 2 krémest, meg a késő esti film alatt egy tábla epres Milkát. (Most azt hiszed viccelek, de nem.) Ehhez képest ma már csak egy cukorral iszom a kávét, azt is csak egyet reggel, szóval én kérem egészségesebben étkezem, mint boldogult lánykoromban. Kevesebbet mozogni meg ha akarnék se tudnék, mert a nullánál elég nehéz kevesebbet produkálni.
Nálam arról van szó, hogy kiűzettem a paradicsomból. Régebben egy két lábon járó szemeteskuka voltam, most meg egy raktár. Sebaj. Lesz még az én méretem 38-as! Legalábbis derékban. Mert arra elég kicsi esélyt látok, hogy a G (nem elírás: gé!) kosaras melleim valaha újra C-sek lennének… sebaj, ezért Drágaember talán nem fog panaszkodni. Mondjuk ő az egyéb méreteim miatt sem panaszkodik soha. Talán csak nem vette észre, mert vagy mindig eltakarja valamelyik gyerek, vagy a konyhapult a toronymagas kupival, vagy sötét van.
Persze voltam olyan balga, hogy szembesítettem vele. A minap hazafelé jövet telefonált, hogy bemegy a Tescoba, kell-e valami a fiúknak. Mondtam, hogy persze, meg ha már ott van, hozhatna nekem is egy rövidnadrágot. Fapofával lejegyzetelte a méreteket: Tomi 122, Vince 140, asszony 44. Jó. Majd a boltból valaminemstimmel hangon felhívott, hogy figyeljek már, tuti ez a méretem? Mondom tuti. – hosszú csend- de ez…hát szerintem ez rád hatalmas! – Köszönöm drágám, én is szeretlek, de ez az én méretem. –Kizárt! – na végül sikerült meggyőzni, hogy nem, szó sincs másfajta számozásról, vegye csak meg, majd meglátja. És meglátta, hogy nekem van igazam. Én meg megláttam, hogy pasival nem vetetünk magunknak ruhát, ugyanis azon kívül, hogy tudatosítottam benne a hátsóm méretét, képes volt egy 3 gyerekes (ebből egy most tanul banánt és sütőtököt enni…) anyának hófehér nadrágot venni.
Ez volt az a pont, amikor elkezdtem nyaggatni, hogy kell nekem valami tornázós DVD, mondjuk zumba, az jópofa, láttam a neten. Persze mindig elfelejti, én meg forgatom a szemem a harmadik Rákóczi túrós fölött, hogy hát mégis hogy fogok én így lefogyni?! De most elhatároztam, hogy tényleg a tettek mezejére lépek, esténként tekerek egyet a bringával és előhalásztam Norbi Duci tréning című örökbecsűjét is, amit még Vince születése után vettem a fióknak. Betettem, jót röhögtem Norbi korabeli szerkóján és frizuráján, majd a szemtelen pulyák „hajrá anya!” bíztatása közepette tornázni kezdtem. Még Nelli is kacagott, én meg teljesen kiakadtam magamon, zumba, mi?…muhaha… hogy akarok én zumbázni, ha még a ducitréning lépéseit se tudom követni?! A kis humorzsák Norbi persze az egyik mozdulatnál pont batman-ről kezdett poénkodni, mire az én Tomikám rájött, hogy ő most, azonnal játszani akar a lego batman-es xbox játékkal. Mondtam, hogy csönd legyen, vagy mehetsz rendet rakni a szobátokba, mire ő megjegyezte, hogy már mióta itt ugrálok és még egy kicsit se lett kisebb a popóm, ellenben ha xboxoznánk, lehetnék én vízrobinnal. Micsoda ajánlat. De ellenálltam a kísértésnek, és befejeztem a gyakorlatokat, valamint este is csak egy szelet tortát nyomtam be alvás előtt. Király vagyok. De a zumbát majd csak akkor teszem be, ha nincs itthon senki, meg kell őriznem valamit az anyai tekintélyemből.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: