Gombok

Na nem ruhagombok, bár terveim szerint majd varrásról is írok. Igaz, kedvenc Öreganyám a blog címét meglátva hangos nevetésben tört ki, és érdeklődött, tudom-e egyáltalán mi az, hogy gyűszű. (Azt hitted, ez valami házitündér blog lesz, ugye? Hehe. Nem. )

Nemrég a fészbukon láttam egy videót, amin szétröhögtem magam. Annnnyira magamra ismertem…na félreértés ne essék, nem a csajban, hanem az apjában, aki vágódeszkának használja az iPad-ot.

Drágaember jóvoltából nekünk is van itthon ilyen. Na jó, vágódeszkának éppen nem néztem, mert rémlett, hogy a 24-ben Jack Bauer valami ilyesmin írta alá a doksikat. Azt hittem megzabálom amikor megvette, rég örült már ilyen kütyünek ennyire. Elég későn ért haza, a gyerekek már nem tudták körberajongani ezt az új csodát, ő meg leült vele az ágyra és olyan lelkesen próbálgatta, mint a gyerekek egy rég áhított játékot. Hívott engem is, hogy próbáljam ki, mentem is, de azon kívül, hogy poénból kipróbáltam, hogy miként értelmezi az aláírásomat az írásfelismerő alkalmazás, nem igazán tudtam, hogy mit kezdjek vele. Pedig Isten látja lelkem, igyekeztem, láttam rajta, hogy örülne, ha vele lelkesednék. De én…nem is tudom, öreg vagyok én már az ilyesmihez. A legtöbb ilyen kütyüről assetudom, hogy mi. Nálam már a laptop is a nem kérem kategória, pedig Drágaember egyfolytában győzköd, hogy az milyen jó lenne nekem. Képzeljem csak el, bárhová magammal vihetném, és még a kertben is netezhetnék…de hova vigyem magammal? Az óvodába? Vagy vásárolni? És miért akarnék én a kertben netezni?! A telefonomról is netezhetnék, de még sosem tettem. Még sms-t is állati ritkán írok. Nagyon jól elvagyok én itt az íróasztalnál. Mondtam, hogy ha nekem akar jót, akkor vegyen egy naaaagy képernyőt, mert bazi nagy excel táblákkal és tervekkel dolgozom, na az segítene rajtam.

Jajdeöregvagyok… én már ezt az érintőképernyős dolgot is utálom. Hagytam magam rábeszélni, hogy a telefonom olyan legyen, na soha többet. Nekem kellenek a gombok. (különösen, amikor azt mondják a telefonban, hogy “ha XY-nal akar beszélni, nyomja meg a 2-es gombot!”) Lehet, hogy gomb mániás vagyok? Akkor elég nagy kakaóban vagyok, mert mindenhonnan tűnnek el a gombok. Ezen az új csodakütyün például szinte nincs is. Azt se tudom, hogy kell bekapcsolni. Pedig be kellene, mert Drágaember néha itthon hagyja, nekem (!!!), hogy ha akarok, játszhassak vele. Szerencsére ugye két kisfiú anyukája vagyok, szóval segít a rutin, pl. ha valamelyik közli, hogy itthon hagyja nekem a robotharcosát, hogy játszhassak vele, csípőből mosolyogva közlöm, hogy de jó, egész este erre vágytam! Viszont tartok tőle, hogy Drágaember egyszer nem felejti el, és ha megkérdezi, mit mondok? Hogy be se kapcsoltam? ÁÁÁÁ… a női ösztönöm azt súgja, hogy nekem ezért az izéért most lelkesednem kellene, különben megbántom szegényt, azt meg nagyon nem akarom. Szóval most kerülgetem és drukkolok, hogy be tudjam kapcsolni és ne rontsam el… (megálljon csak, kapok én még elektromos habverőt!)

Különben nincs mese, be kell hoznom a lemaradást. A fiaim nőnek mint a gomba, a 4 éves úgy kezeli a számítógépet, meg ezt a kütyüt is, hogy csak lesek. Drágaember meg morog, hogy már megint összetüsszögte a képernyőt, én meg vissza, hogy minek odaadni egy ovis kezébe. De talán neki van igaza, ezeknek a pulyáknak ez a vérükben van.  Jó lesz résen lennem különben, mert míg az elmúlt másfél hónapban Nelli jócskán elterelte a figyelmemet, mindenféle változások mentek itt végbe. Az egy dolog, hogy a reggeli színhelye az étkezőből átkerült az ágyunkba, de a fiúk informatikai ismeretei is rohamosan fejlődtek. (Korábban sem tiltottuk őket a géptől, de azért egy idő után mindig elcsábítottam őket társasozni, tésztát gyúrni vagy a kertben ökörködni , vagy mit tudom én… most viszont pironkodva be kell ismernem, hogy sokszor örültem, hogy tök jól elvoltak a gép előtt, míg rendeztem a soraimat.)

A kis kópé elaltatta a figyelmemet azzal, hogy még mindig kiabál Vincének, hogy „Vííííínceee! Gyere, írd be, hogy Pampalini!” (youtube) Aztán a minap mit látok? Megy, bekapcsolja a gépet, behívja a netet. Várnám, hogy segítséget kér, de nem. Beüt pár betűt (mellesleg nem tud olvasni…), bejön egy játék oldal, katt ide-oda és elkezd játszani. Állam szedegetve megyek oda. Hát ezt meg hogy csináltad? Mit? Hát ezt…hogy hívtad ezt be? Milyen játék ez? És honnan tudod, hogy kell játszani? Az ott egy aknavető????? – azóta árgus szemekkel lesem, hogy mit művel a gép előtt, bakker , azt hittem, van még 2 nyugodt évem… de nincs. És mi lesz itt később? Eddig csak röhögtem rajta, hogy mennyire kínai számomra, amikor Drágaember számítástechnikáról beszélget valakivel, de ennek már fele se tréfa. Sürgősen be kell iratkoznom valami felzárkóztató tanfolyamra, amit iPad-ot vágódeszkának néző anyáknak szerveznek … hogy legalább esélyem legyen.