Mindenszentek

A halál nehéz téma. És azt gondolom, hogy a hozzá kapcsolódó szertartások, ünnepek nem a halottakról szólnak, hanem az élőkről.

Hogy a temetkezési szokásaink hogyan alakultak ki, azt nem tudom, de minden temetkezési szokásnak az a gyökere, hogy valahogy fel kell dolgozni azt, hogy volt itt valaki, aki köztünk élt, és már nincs. A több százados, állandó, bevett szertartások pedig segítenek ebben.
Nagymamámnak az volt a kívánsága, hogy halála után a kedvenc gombázó helyén, egy erdőben szórjuk szét a hamvait. Ahogy öregedett, annál többet mondogatta. Én ezt egy szép gondolatnak tartottam, meg a család is. Amikor meghalt, volt az emlékére egy gyászistentisztelet, ahol a rokonok, barátok elbúcsúzhattak tőle, aztán teljesült a kívánsága, anyuék a kedves erdejében szórták szét a hamvait.
Ez mind nagyon szép…de! DE. De ez nekünk, élőknek nagyon nehéz volt. Amikor az istentisztelet után a kezedbe nyomják az urnát, hogy itt a kedves mama, tessen parancsolni, el lehet vinni…és azóta is van bennem egy furcsa, elvarratlan szál, amivel nem tudok mit kezdeni. Mert mindennek, aminek kezdete van, van vége is, és ennek nem volt vége...érted, mit akarok mondani? Persze volt vége, de nem olyan, mint “kellett volna”. Nincs meg az az érzésem, hogy vége van.
Olyan ez egy kicsit, mint amikor a kicsi gyerekek ragaszkodnak a maguk kis szertartásaikhoz, a pontosan ismétlődő napi rutinhoz, mert az megnyugtatja őket, biztonságban érzik tőle magukat. Aztán ezt persze kinőjük, de azért nem egészen. A periodikusan ismétlődő ünnepek, a különböző több évszázados szertartások biztonságérzetet adnak, még ha egyiket-másikat nem is szeretjük, ha nem is úgy sikerült, ahogy szeretnénk, ha bizniszhangulat is telepedett mellé.
A bizniszhangulattal különben szerintem nem kell törődni. Sem Mindenszentekkor, sem Karácsonykor, sem Húsvétkor, sem Valentin napkor, semmikor. Az ünnepek jó dolgok.
Ott a Valentin nap. Drágaember próbálkozott eleinte, hogy ez anglomán hülyeség, meg biznisz, meg kutyafüle, meg hogy nem feb 14-én kell kötelezően udvarolni, hanem amikor jólesik. Mondtam neki, hogy édesaranycsillagom, ki akadályoz meg benne, hogy az év többi napján, amikor jólesik, udvarolj nekem? Az, hogy feb. 14-én vettél nekem egy szál fehér rózsát, nanevicceljmár….
…ugyanígy, szerintem attól, hogy minden november elsején gyertyát gyújtok a dédnagymamám sírjánál, attól még az év többi napján sokszor eszembe juthat. Az ő egykori, régi, nehéz, vastag üveg mérőpoharát és réz habüstjét használom, amikor süteményt sütök, mindig olyan egy kicsit, mintha ott állna mellettem. Ez két különböző dolog. Egyik sem helyettesítheti a másikat. Az egyik személyes, a másik egy közös ünnepe egy kultúrkörnek. Nem az egyes elhunytakról szól, hanem az elhunytakról, együtt. Amikor sok ember egyszerre ünnepel valamit, legyen az a szeretet, a szerelem, hit, tisztelet, emlékezés, egyfelé figyel, egy dolog köti le az energiákat, akkor az egy kicsit spirituális élmény.
A halottak napja nem vidám ünnep. De szépen, méltóságteljesen szomorú. És nekünk, élőknek segít egy kicsit helyre tenni, hogy mi az élet. És feldolgozni azt, hogy egyszer véget ér.

És mindez szerintem jól megfér a vidám, narancssárga tökökkel. Már csak azért is, mert kb annyi közük van a Mindenszentekhez, mint a csoki nyulaknak Jézus Krisztus feltámadásához, az üveggömbökkel díszített fenyőfának a Megváltó születéséhez. A komoly és méltóságteljes mindig jól megfér a vidámmal. Hogy anglomán hülyeség? Zágsón. A fehér krizantémokkal és gyertyafénnyel díszített temetőkbe senki sem visz kajlán vigyorgó tököt, mint ahogy az éjféli misére sem visz szaloncukrot. És Mindenszentekre már mindenki amúgy is rég túl van a tökfaragáson, a kertekben már ott vigyorognak a szép és az ijesztő lámpások. Már amelyiket nem rágta meg egy lüke kutya, a fűnyíró és a biciklinyereg után desszertnek.

Idén az oviban voltunk tököt faragni, volt nagy össznépi töklámpás készítés, sült tökkel, almás sütivel. Valami baj lehetett a magokkal, mert ebben az évben egy nyomorult darab nem bírt teremni a kertben, a lábam lejártam, mire két valamire való tököt be tudtam szerezni a fiúknak.

Holnap meg együtt, nagyszülőkkel, keresztszülőkkel, kimegyünk a városi temetőbe, és gyújtunk gyertyát a családi síroknál. Remélem addigra eláll az eső…