Ásó, gyűszű, fakanál

A mesének vége…

„A mesének vége és álmodom,
hogy reggel újra felkel a nap,
igazat mond és megsimogat,
ha itt lennél velem.

Én mennék veled, de nem akarod,
csak nézek utánad az ablakon.
ahogy egy kisfiú, ha nem hiszi el,
hogy most már menni kell.”

 

Á, javíthatatlan bőgőmasina vagyok. Nem akarok patetikus lenni, de az ember lánya már azt hinné, hogy annyi mindennel a háta mögött már csak igazán nagy tragédiák ríkatják meg, de nem. Mióta gyerekeim vannak, mindenen bőgök. Bőgök anyák napján, bőgök, amikor a futóversenyen beér a célba, bőgök, amikor szerepelnek valahol, de a legjobban akkor bőgök, amikor egy korszaknak vége van. Az ovis búcsúzóra nem is sminkeltem, még másnap is bőgve borultam a dajka néni karjaiba, és amikor egyszer senki sem látott, a kis szekrénye mellett is, és utáltam, hogy üres, és hogy már soha többet nem lesz benne a kis cipője meg az alvós macija. Persze amikor valami véget ér, kezdődik is rögtön valami új, ami hamar magával sodor.

Mostanában egyfolytában ezt a Republic slágert dúdolom magamban és pityergek. Mert a mesének vége. Vége van, mert Vincus csibészes mosollyal tudakolta a minap, hogy hogyan képes egy nyuszi ennyi csoki tojást magával cipelni, pláne átugorni vele a kerítésen, és nem úgy van-e az egészen véletlenül, hogy én dugdosom el a csokikat. ..

…és akkor megkérdeztem, hogy ő mit gondol. Mert a nyuszi csak addig hozza a tojásokat, amíg a gyerekek hisznek benne, ha ő már nem hisz benne, akkor kénytelen leszek én eldugni a tojásokat. (ez súlyos plágium, egy kedves barátnőmtől loptam) Ő csak mosolygott. Én is mosolyogtam. Aztán arra gondoltam, hogy erről ennyit… vége a mesevilágnak. Ma a nyuszi, de nemsokára összeszikrázik neki a többi is. És a Mikulás, a Jézuska, a fogtündér mind dőlnek, mint a dominó. És akkor nem lesz előző este feldíszített és díszestől egy napra a kamrába tuszkolt karácsonyfa, és éjszaka óvatos tapogatózás egy nagy párna alatt egy pici tejfog után, és a keresztapjuk vadász haverja se öltözik be többet Mikulásnak… még jó, hogy van itthon még két tökmag, szóval pár évem azért még van!:-)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!