Húsvét

Mivel a Húsvét java részét nem itthon töltjük, én csak sonkát főzök, meg némi süteményt sütök, amivel a locsolókat megkínálhatom, meg amiből kóstolót vihetek a nagyszülőkhöz. Idén pozsonyi kiflit, gesztenyés zserbót, nyuszi golyókat, tojás alakú islert és kókuszos linzert gyártottam, amiből egyedül a kókuszos linzer sikerült olyanra, amilyenre gondoltam.  (A linzer tésztát amúgy is imádom, begyúrok egy jó adagot, aztán a fiúk tök jól elvannak a kiszurkálásával.)

A pozsonyi kifliből dupla adagot csináltam, és voltam olyan hülye, hogy egyszerre raktam be a két tepsit a sütőbe: felső tepsiben túlsültek, az alsóban összetöppedtek a kiflik.  A zserbót sikerült idő előtt kivenni a sütőből (még csak félezerszer sütöttem zserbót, veszélyes dolog a rutin…) és megkenni csokival. De semmi gáz, másnap csokimázastól, félig felszeletelve visszanyomtam a sütőbe, és az a poén, hogy működött a dolog, bár nem ez lett életem zserbója. A nyuszi golyókra a fiúk azt mondták, hogy Jé, cicák! Majd kiröhögtek, amikor hát közöltem, hogy ezek itten nyulak: Hehe…zombinyulak!

Idén mindennel el voltam csúszva különben. Nagyszombaton még ott ültem a teljes káosz közepében, tojáshéjdarabokkal a melltartómban, és arra jutottam, hogy ezt nem lehet bírni idegekkel. Na, nem a teljes káoszt, a káosztűrés nekem roppant jól megy, hanem azt, hogy ezt mind nekem kell összepakolnom. Mintha nem lenne elég, hogy a kisfiam már nem hisz a húsvéti nyusziban! Hm. Gyorsan ki is ültem a teraszra meginni egy kávét. Megbeszéltem magammal, hogy Jézus Krisztus akkor is fel fog támadni, ha nem mosok ablakot (a ciki az, hogy ezt már a születésénél is megbeszéltem magammal), és képzeld, az én drága, drága, drága uramat megszállták az angyalok, és csak úgy magától nekiállt és segített takarítani. Éltél te már ilyet?:-) Sőt, aznap reggel még a tojásfúrásban is segített. Megfogta a tojásokat, és kivitte a kamrába, hogy valamilyen alkalmas készséggel kifúrja őket. Azt nem tudom, hogy eleinte mivel próbálkozott, csak azt hallottam, hogy a fiúk kajánul vigyorogva ugrálnak mellette, azt kiabálva, hogy Csúnya szó! Csúnya szó! Végül a kézzel kifurkálás mellett döntött, be is hozta a műveket, és érdeklődött, hogy OK, most hogy fogom ebből kiszedni a belsejét. Mondtam, hogy kifújom, és azzal a lendülettel vettem is volna az elsőt a számhoz, mire rám kiabált, hogy még mit nem, hallottam-e már a szalmonelláról, nem mellesleg szoptatok is, nahát. – és már hozta is a biciklipumpát, hogy majd azzal. Először csak néztem nagy szemekkel, majd tettem egy gyenge kísérletet arra, hogy legalább az én kezemben a pumpa legyen és ne a tojás, persze ugye mondanom sem kell, hogy az első tojás kinek a kezében robbant szét. (innen a tojáshéjak a melltartómban) Mire ő, hogy semmi pánik, menni fog ez, csak lassabban kell nyomni. Ekkor már minden mindegy tekintettel vettem a kezembe a következőt …  és tényleg sikerült! Sittysutty kint volt az összes szmötyi, imádom a pasit. Előkaptam a festékes dobozomat, és a gyerekekkel kipingáltuk a tojásokat, aztán karácsonyról maradt kontúrmatricákkal feldíszítettük őket. Egész helyesek lettek.

Vasárnap reggel tojásvadászat, ami jó buli, ha a nyuszi dugja el a tojásokat, ha anya. Kicsit izgultam, hogy ne essen az eső, a hideg nem baj, sőt. Kabátot fel lehet venni, és a csoki sem olvad el a napon. hajnalban kiszöktem és eldugdostam a tojásokat, volt nagy öröm, amikor az ablakból kiszúrták az egyiket. Alig lehetett velük bírni, mentek volna ki pizsamában. Ilyen gyorsan még sosem ették meg a reggelit!:-)

Miután minden csoki tojás a kosárban volt, elindultunk anyuékhoz. Már addig sem egyszerű eljutni, hogy induláskor mindhárom gyerek nyugton bent üljön a kocsiban, bekötve az ülésébe, minden cókmók (babakocsi, pelenka, váltás ruha, kóstoló az itthoni sütikből) bepakolva a csomagtartóba…  De nekünk ez már rutinból megy, szóval kellett valami új kihívás: megfejeltük mindezt egy kölyökkutyával  (na ez egy külön sztori) és a kölyökkutya házikójával (ami egy papír doboz, kibélelve rongyokkal). Majdnem csonk nélkül teljesítettük a szintet, csak a kutyakaját felejtettük itthon. Még szerencse, hogy anyuékhoz mentünk, akik -bár határozottan tagadják- szerintem jobban várták a kiskutyát, mint az unokákat, természetesen véletlenül épp volt otthon junior kutyaeledel. Az idő sajnos vacak volt, de így is szépen telt a nap, jókat ettünk-ittunk, játszottunk. Bár anyu egy idő után megunta a különböző bútorok alatt/mögött kucorgást, és közölte, hogy csak akkor bújócskázik, ha mostantól mindig ő lehet a hunyó.

Hétfő reggel a fiúkat puccba vágtam – ez Drágaember esetében annyit tesz, hogy rákönyörögtem a nem lyukas farmerét, de a fiúk szerencsére nem az apjukra ütöttek, ők szeretnek csinosan felöltözni, és elindultak locsolkodni. Annyira édesek, ahogy mondják a locsolóverset! Nagy csokor virággal, tojással, meg jópofa ajándékkal tértek haza. Mi Nellivel itthon vártuk a locsolókat, délután meg átmentünk anyósomékhoz. Jöttek a keresztszülők, unokatesók is, jót játszottak a gyerekek.  Sajnos az idő olyan volt, hogy megint szobafogságra voltak ítélve.

Hát így telt a Húsvét… ugye Tomi jövőre még hinni fog a nyusziban?