Grillezés

Imádom a rablóhúst. Gyerekkoromban nyárson sült húsnak hívtuk, és tényleg az volt, igazi hosszú nyársakon sütöttük, amiket apukám vágott és hegyezett. Igazi hasábfákból tüzet raktunk, megvártuk, míg parázs lett belőle, aztán mindenki megragadott egy nyársat, és a parázs fölött megsütötte a vacsoráját.  (Miután egyszer a komplett vacsora bezuhant a tűzbe, a hús alatti részt betekertük alufóliával, hogy ne égjen el) Volt egy kedvenc helyünk egy patak mellett, sokat jártunk oda. A tatánk mindig faragott nekünk mini vízimalmot, meg kis hajókat, apu keresett egy alkalmas mogyoróbokrot, amiről nyársakat vághatott, anyu meg nagymamám felhúzogatták rá az otthon előkésztett hozzávalókat, és ott megsütöttük. Nem vacakoltunk tányérral, a nyársról húzogattuk le, puha fehér kenyeret ettünk hozzá, és a könyökünkig csurgott a kovászos uborka leve. Szóval, ha nyár, akkor nyárson sült hús.

Ha ki akarok tenni magamért, és épp időmilliomos vagyok, én is mindig ilyet készítek, mert amilyen egyszerű, annyira isteni. Igaz mi ilyen kis öntöttvas grillen sütjük, faszénből lesz a parázs, és hurkapálcikákra húzgálom a hozzávalókat, de eddig még mindenki nagyon megdicsérte az eredményt.

Most hétvégén ránk szakadt a nyár, gyorsan hívtunk barátokat grillezni és olyanom volt, hogy ki akarok tenni magamért. Nagyvonalúan figyelmen kívül hagytam, hogy minden vagyok, csak nem időmilliomos. Természetesen aznap délelőtt kellett elmenjek felmérni egy házat, de zágsón, gondoltam majd előző este elkészítem a nyársakat, még jó is, legalább kicsit összepácolódik. Hogy 12 nyársat kell csináljak? Ó, hát majd sietek. Anyunak úgy megy ez mindig, mint a karikacsapás.

No, kérem, a recept:

Kell hozzá karaj, szalonna, vöröshagyma, fokhagyma, só, bors. Meg rengeteg türelem. (én szóltam!)

Először fogja az ember lánya a karajt. Ahány főre készítjük, annyiszor 2 szeletet. Vékonyra klopfolja, sózza, borsozza, és áttört fokhagymával jó alaposan bekeni. Mikor ez megvan, úgy durván 6x6cm-es lapocskákra szeleteli. Mire végeztem a 12×2=24 szeletel, a tesco gazdaságos grillkolbász kezdett egyre szimpatikusabbnak tűnni.

Aztán jön a szalonna. Súlyra kb. a hús fele. Lusta voltam, úgyhogy bacon szalonnát vettem, mert az eleve jó vékonyra fel van szeletelve, csak keresztbe átvagdosom, és hopp! -kész is vannak a vékonyra szeletelt 6x6cm-es lapocskák. Az ilyen lazulásnak azonban megvan a böjtje, mert a bacon túl húsos, kiszárad mellette a hús. Szóval úgy az igazi, hogy kolozsvári szalonnát veszünk, méghozzá olyat, amire máskor azt mondanánk, hogy ó, ez túl zsíros, és szépen nekiállunk szeletelni.

De a leghúzósabb a hagyma. Megpucoljuk és vékonyan (!) felkarikázzuk. Nyársanként kb. 2 db-ot. Kis hagymákat kell választani, mert minél inkább kilóg a hús és a szalonna közül, annál rondább lesz, a hagyma ugyanis gyorsabban sül, mint a többi és hajlamos a széle odakapni. Szóval az átmérője kb. akkora legyen, mint a hús és szalonna lapocskáink. Na úgy kb. a 10. hagymánál jön el az a pont, amikor már könnyem,taknyam, nyálam egyben, az égő szemem jojózik, minden türelmem oda, valamelyik gyerek már tuti a fejemen ugrál, belevágok az ujjamba, és legszívesebben felhívnám anyut, hogy miért nem tudtunk anno mi is mindig egyszerűen csak szalonnát sütni, mint minden normális család?!

Mire 12 nyársra valót felszeleteltem, sikerül átesni a holtponton, és általában eljutok abba a ritka csodás meditatív állapotba, hogy olyan világi dolgok, mint hogy a nyavalyás pulya az étkező közepére rázza ki a cipőjéből a homokot, majd gumicukrot csór a fiókból, már nem tudnak felbosszantani. Ekkor kézbe veszem a pálcikákat és elkezdek mantrázni: hús-szalonna-hús-hagyma….hús-szalonna-hús-hagyma… és ilyen sorrendben mindent felhuzigálok rá.

Másnap a vendégek érkezéséig a fiaink anyósoméknál voltak, Nellit indulás előtt megszoptattam, majd átadtam Drágaembernek és elhúztam mérni. Előtte azért még mondtam neki, hogy nyugi, a síró gyerekeket a legjobban a takarítás látványa nyugtatja meg. Mikor visszajöttem, megkönnyebbülten passzolta át a bömbölő csomagot, majd horpadó homlokkal szívva a cigit mesélte el, hogy az édes kicsi lányunk csak addig tartotta csukva a szemét, míg kiléptem a kapun, azóta bömböl, büfög és nyekereg, és szerinte be is sz..kakilt. Mondom neki, hogy nem értem a problémáját, anno a fiainkat gond nélkül pelenkázta. Mire ő, hogy igen, de ez itt egy LÁNY! És hogy ő most megy a fiúkért.  Sajnos Nelli délután is csak bömbölt, büfögött és nyekergett, szóval rostokban lógtak az idegeim, mire legalább valamennyire összepakoltam a lakásban (Drágaember az elméletemet sajnos nem tesztelte le, ellenben úgy elment az ördögfiókákért, hogy úgy kellett rátelefonálni, hogy itt vannak a vendégek, ha lennének kedvesek hazajönni. )

A délután további részében Nelli volt olyan kedves, és visszaváltott eszik-alszik-mosolyog üzemmódba, amit igazán tudtam értékelni. Remekül telt a délután, a gyerekek szaladgáltak, fociztak, homokvárat építettek, mi beszélgettünk, Drágaember összehozta a parazsat, én hoztam a nyársakat, és akkor megtörtént, ami még soha. Soha életemben. Nem tudom, hogy a szél izzította túl a parazsat, vagy hallgatnom kellett volna Drágaemberre („Mucókám, szerintem még ne”) … odaégett. Nem. Nem is odaégett. Konkrétan szénné égett. Rólam nem is beszélve.

A barátaink annyira édesek voltak! Nem elég, hogy vigasztaltak, képesek voltak meg is enni, sőt, még azt is mondták, hogy nagyon finom. Sőt, sőt, sőt, olyan is volt, aki kétszer is kért belőle.

Azért azt hiszem, ha legközelebb ki akarok tenni magamért, veszek tesco gazdaságos grillkolbászt.