Augusztus közepén Drágaember végre el tudott menni szabadságra. Persze az időpontot két héttel indulás előtt közölte velem, de végül csak sikerült szállást foglalni. Idén egy mobil házat béreltünk egy Balaton-parti kempingben. Így nem kellett minden nap minden cókmókot lehurcolni a strandra és vissza, mert hát tulajdonképpen ott laktunk a strandon. Nagyon bejött nekünk ez a kemping fíling. Én már mióta rágtam Drágaember fülét, hogy menjünk el sátorozni, de mióta egyszer még szerelmünk hajnalán a kocsiban töltöttük az éjszakát, mert a vihar kimosott minket a sátorból, azóta beszélhetek én jobb minőségű sátrakról, nem áll kötélnek. Na talán most mintha… Bár most meg én parázom a gondolattól, mert amikor még mi sátoroztunk gyerekkoromban, akkor nem volt divat a sátrak mellett grillezni. Most meg esténként az egész kemping egy nagy barbecue partivá változott, alig volt sátor, ami mellett ne parázslott volna a szén. Én meg csak azzal nyugtattam magam, hogy a mobil házaktól a Balaton csak egy köpésre van, ha gáz van, majd beszaladunk oda.
Jópofa kemping volt különben, lehetett gokartokat bérelni és azzal tekerni az utakon. A fiúknak sem kellett több, rábeszélték az apjukat. Tomi harcosan tiltakozott, hogy ő már nem pici, nem kell neki a gyerek méret, rendes nagyot kér ő is, a kölcsönzős mondta, hogy nyugi, van már akkora, hogy a nagyon beállítsa neki az ülést. Aztán persze ahányszor lehajolt a fékhez a kormányba kapaszkodva, annyiszor kormányozta félre a gokartot, Drágaembert a szélütés kerülgette, mert párszor csak centik választották el a kempingben parkoló kocsicsodáktól.
A part mellett voltak medencék is, kisebb-nagyobb-óriási csúszdákkal. A fiúk hol egyedül, hol valamelyikünkkel (leginkább az apjukkal) bohóckodtak a vízben, Nelli meg a parton szórakozott azzal, hogy hogyan lehet minél gyorsabban és feltűnésmentesebben a pokróc szélére gurulni és füvet legelni. Én meg jókat mosolyogva figyeltem az a csúszda esete a kicsi gyerekkel című családi produkciókat (ezt mi is előadtuk anno): Kicsi gyerek hisztizik, hogy ő is le akar csúszni a nagy csúszdán. Szülők először nem engedik, majd kitalálják, hogy ok, majd anya ölében, aki a vízbe érkezésnél magával rántja a gyereket a víz alá. Ami nem rossz módszer, mert a gyerek a nyaralás során nem hisztizik többet, hogy csúszni akar. Van ennek egy továbbfejlesztett változata is, amikor anya a végén megpróbálja átpasszolni a gyereket a lent várakozó apának, aminek az lesz a vége, hogy a lendülettől jól kupán vágja a gyerekkel aput.
Itthon nem sikerült elmenni fodrászhoz, de ott a kempingben is volt egy, hát gondoltam, mi történhet, bejelentkeztem. Aranyos kis csajszi volt, megbeszéltük, mit szeretnék, a fülem mögé be szeretném majd simítani. A vágás felénél tartott, amikor falfehérre sápadt, és kidől egy székre, ne haragudjak, biztos a pizza, a műkörmös ajánlgatta, hogy befejezi a művet, de szerencsére annyi erőt még érzett magában, hogy befejezze, amit elkezdett. A végén ijedten kérdezte, hogy mi van, ha mégsem ér el a hajam a fülem mögé, nekem meg a nyelvemen volt, hogy hát akkor ragassza vissza, de aztán inkább nem poénkodtam szegénnyel.
Mindent összevetve, jó kis hét volt, sokat fürödtünk, vízibicikliztünk, (a kajakot nem engedtük, mondtuk, hogy majd jövőre, de csak az, aki végigússza az úszómedencét egyedül) kirándultunk, voltunk állatkertben, várban, malomnál (Tomi természetesen beleesett a patakba), kalandparkban.
Egyre többet agyalunk rajta, hogy jövőre sátorozni kellene… hm… árulnak vajon sátrat lángálló bevonattal?
